#Szanyi Tibor







Szanyi Tibor nemcsak joggal intett be a parlamentben, de még pénzt is kap érte
 

Szanyi Tibor nemcsak joggal intett be a parlamentben, de még pénzt is kap érte

Döntött a strasbourgi bíróság az MSZP-s Szanyi Tibor 2013-as beintési ügyében, amit a házelnök példátlanul szigorú büntetése követett. Ha Szanyi már kifizette a rárótt bírságot, az emberi jogi bíróság szerint 450 euró (mintegy 140 ezer forint), valamint 2650 euró (mintegy 820 ezer forint) illeti meg a költségek megtérítésére.

hvg.hu hvg.hu








Molnár Gyula: Barátja vagyok Tóbiásnak, de indulok az MSZP-elnökségért
 

Molnár Gyula: Barátja vagyok Tóbiásnak, de indulok az MSZP-elnökségért

A volt XI. kerületi polgármester szerint az elmúlt két hét volt az utóbbi évek legsikeresebb időszaka a szocialista pártnak, "most valóságos töréseket lehetne okozni a kormányzó pártoknak". Pártelnöki programjával ezt az időszakot szeretné meghosszabbítani, egyebek mellett olyan eszközökkel, mint a belső kakaskodások felszámolása. Molnár Gyula indulásával négyre nőtt az MSZP-ben az elnökjelöltek száma.

MTI MTI

Szanyi: 2014-et elcsalták
 

Szanyi: 2014-et elcsalták

Kormányzásra készítené fel az MSZP-t Szanyi Tibor – mondta a Népszavának a szocialista EP-képviselő. Az elnökségért bejelentkezett politikus leszámolna a neoliberalizmussal.

hvg.hu hvg.hu